KÁLVIN JÁNOS UTCA AVATÁSA LÁBATLANON, 2010. AUGUSZTUS 22-ÉN

Kálvin emlékéveket élünk 2009-től 2014-ig, mivel tavaly ünnepeltük nagy reformátorunk születésének 500. évfordulóját, 2014-ben pedig halálának 450. évfordulójára emlékezünk.

Mi, lábatlani reformátusok szerettük volna, ha ezek az évek településünkön sem múlnak el nyomtalanul. Így jött az ötlet: e jelentős évforduló kapcsán nevezzünk el egy utcát Kálvin Jánosról.

Tudomást szereztünk arról, hogy az egykori Fürst Sándor utca lakóiban lenne hajlandóság utcájuk nevének megváltoztatására. Aláírásokat gyűjtöttünk, hogy kikérjük az ottlakók véleményét: elfogadnák-e utcájuk nevéül a Kálvin János nevet? Az utca- beliek túlnyomó többsége odaállt a kezdeményezés mellé. Ezt követően Egyházközségünk és a lakók közös kérelmét a Lábatlani Képviselőtestület április 27-i ülésén elfogadta.

Miért is fontos, hogy Kálvin Jánosra emlékezzünk? Kálvin János tanítása és genfi tevékenysége hatással volt az egész genfi közösségre. Az általa hirdetett kegyes, Isten-félő életvitel, munkaerkölcs által a nyugat-európai, majd észak-amerikai társadalom és gazdaság kialakulásához is hozzájárult. Kálvin tanítása azonban nem csak a múltban volt érvényes, hiszen a kálvinizmus legfőbb jellemzője: Isten szuverenitásának, akaratának érvényre juttatása. Ez kell, hogy felébressze bennünk a felelősséget gyülekezeti, és világi közösségünk iránti tettrekészségre.

Ennek jegyében szerveztük meg Lábatlanon augusztus 22-én, vasárnap a Kálvin-emléknapot. Délután 3 órakor a Millisits Máté művészettörténész által összeállított „Kálvin János emlékezete” című kiállítást tekinthették meg az érdeklődők a Gerenday Közösségi Házban. Megköszönöm Millisits Máté lelkiismeretes, odaadó munkáját, mellyel elrendezte a kiállítás anyagát, valamint Szabó Ildikónak és Németh-Varga Anettnek a segítségét. A kiállítást Bellai Zoltán püspöki főtanácsos úr e szavakkal nyitotta meg: „Mi igazi keménynyakú kálvinistáknak gondoljuk magunkat, de mégsem ismerjük igazán Kálvint. Kifejezetten örülök annak, hogy sokat beszélünk ma Kálvinról, mert össze tudjuk hasonlítani Kálvin és a mi gondolkodásunkat”. A kiállítás nem csupán Kálvin életét mutatja be, hisz aki végignézi a tablókat, általános képet kaphat a reformációról.

Az ünnepség délután 4 órakor, a református templomban tartott ünnepi istentisztelettel folytatódott. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Igehirdetésében szólt arról, hogy egyre nagyobb igény van a lelki gondozásra. Ez utalhat arra, hogy nem a legjobb a lelkiállapotunk. Isten lelki gondozása jelenik meg abban is, hogy elküldte értünk egyszülött Fiát. „Kell annál hatékonyabb lelki gondozás, mint hogy Isten kijelentette önmagát?”- tette fel a kérdést püspök úr.

Az Igehirdetés és a köszöntések elhangzása után Köntös László dunántúli főjegyző (püspök helyettes) a Kálvin Emlékévek értelméről tartott előadást. Kiemelte, hogy a Kálvin Emlékévek tematizálják a mai magyar közéletet, hiszen a hozzá kapcsolódó események túllépnek a templomok falain. "Az emlékévek jelenlétet biztosítanak a reformátusoknak, ez pedig kikényszeríti belőlünk, hogy újra megfogalmazzuk, kik vagyunk...A magyar kálvinizmus ma is identitás meghatározó tényező."

A helyi gyülekezet énekkara Török Gézáné vezetésével szolgált. Köszönjük Magdikának azt, hogy hosszú betegsége után vállalta a kórus felkészítését az ünnepélyre, a kórustagoknak pedig köszönjük a lelkes szereplést.

A gyülekezet hittanosai Kálvin János életét mutatták be születésétől haláláig úgy, hogy az egyes évszám elhangzása után egy-egy gyermek mondta el a Kálvinnal kapcsolatos legfontosabb eseményeket. Somogyi Katalin a 47. genfi zsoltárt énekelte, majd Gerencsér Dániel Illyés Gyula: „A reformáció genfi emlékműve előtt” című versét szavalta el. Daróczi Gabriella kántorunk éneke után Máté László esperes úr zárszavával és áldásmondásával fejeződött be ünnepségünk templomi része.

Az istentiszteletet követően az ünneplő gyülekezet átvonult a felavatandó Kálvin János utcához. Itt a testvérgyülekezeteket képviselő Bíró László székesi (Maros megye) és Gál Sándor érszakácsi (Szatmár megye) köszöntése után a felvidéki testvértelepülés, Karva község Hagyományőrző Szervezetének kórusa színesítette ünnepélyünket. Ezt követően Máté László, a Tatai Egyházmegye Esperese, és Popovics György, a Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés elnöke átvágták az utca elejét jelképező nemzeti színű szalagot, és leleplezték a Kálvin Jánost ábrázoló, sziklatömbre rögzített rézveretet. A relief (dombormű) a Felvidéken élő Nagy Mátyás alkotása, aki már sok mindent készített Egyházközségünk számára. Az ünnepi alkalomra a nyergesújfalui imaházunkba egy csodálatos szószéket is faragott. Nem is tudjuk igazából megköszönni az ő fáradozását.

A Kálvin János utcában lakik egy tehetséges népzenész, Kisgyőri Krisztián, akiről az aláírásgyűjtés során tudtuk meg, hogy egy 4 tagú népi zenekarban játszik. A zenekar nagy örömünkre felajánlotta, hogy szívesen adnának elő ideillő zsoltárfeldolgozást. Köszönjük nekik az igyekezetet, hiszen népi zenekar feldolgozásában most hallhattunk először zsoltárfeldolgozást (150. genfi zsoltárt). Mindannyiunk számára nagy élmény volt hallgatni őket.

Teller Péter, Muraközy Gyula: Kálvin című versét szavalta el, neki is köszönjük a szép versmondást, valamint a sziklatömbnek a bányából a Kálvin János utcába való szállítását. Christofer Nielsen gyárigazgató úrnak pedig köszönjük a cementgyár bányájából származó kőtömböt.

„Kálvin János a legszélesebb sugárutat is megérdemelné. Lábatlanon nincsen sugárút, így az egyik legkisebb utcánkat neveztük el róla”- fogalmazott Török István polgármester úr, akinek szintén köszönjük az ügy mellé állását.

Mindannyian csodálkozással hallgattuk a süttői Szépkorúak Otthonának igazgatónője, Haraszti Ildikó imádságát és megható énekét. Kodály Zoltán 114. zsoltárfeldolgozását adta elő, mely Isten végtelen hatalmáról szól.

Megtiszteltetésnek éreztük, hogy ünnepségünkön részt vett Dr. Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, aki beszédében a reform értelmezéséről szólt. Ellentétben a mai közvélekedéssel  - a reformok nem ránk erőszakolt rossz dolgok, hanem az érdekünkben történő változások. Újat, jobbat kell hozniuk, ahogyan Kálvin János idejében is történt, hiszen Kálvin tevékenysége hozzájárult a katolikus egyház megújulásához is.

Az ünnepi beszédek elhangzása után Máté László esperes úr díszokleveleket és kerámia emlékplaketteket adott át az utca lakóinak.

A Hírmondó hasábjain keresztül is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ünnepségünk megszervezéséhez és ehhez kapcsolódóan környezetünk szépítéséhez bármilyen formában hozzájárultak. A Tatai Református Egyházmegye átvállalta a 10 db. forgalmi engedély átírásának anyagi költségeit, így a lakóknak az utcanévváltozás semmiféle anyagi teherrel nem járt. A Komárom-Esztergom megyei közgyűlés 80.000.-Ft-tal támogatta rendezvényünket. Az esztergomi körzeti földhivatal igazgatójának, Dr. Varga Márknak köszönjük a földhivatali teendőkben nyújtott segítségét.

A Kálvin János utca lakóinak köszönjük, hogy vállalták az utca átnevezésével járó kellemetlenségeket. Név szerint szeretném kiemelni Németh Istvánt, aki különösen sokat segített a különböző szervezési munkákban, a sziklatömb elhelyezésében, környezetének kialakításában. Neumann-né Buzás Erika az aláírásgyűjtésben támogatott, és a Képviselőtestület felé a lakók nevében a kérelmet megfogalmazta.

Köszönet illeti Csathó Istvánt, a Lábatlani Ref. Egyház Alapítványának elnökét, aki azonnal a kezdeményezés mellé állt és mindenben segített, amiben tudott. Szász Károlynak és családjának köszönjük a sok irányú segítséget: új garázsajtónk, és gyülekezeti termünk új ajtajának elkészítését. Tisch Mártonnak az új garázsajtó vasalatainak elkészítését. Csordás István főgondnok úrnak köszönjük a garázs ereszcsatornájának szerelését, és a rendezvény szervezésében nyújtott segítségét. A Csapláros családnak köszönettel tartozunk a garázs kőműves munkálataiért, Csapó Géza presbiter testvérünknek pedig a ravatalozó új ajtajának elkészítéséért, melyet Ölveczky Károly testvérünk anyagilag támogatott. Varga Imre presbiter testvérünknek a puspáng bokrok nyírását köszönjük. Orsós Iván eterniti vállalkozónak a temetőkerítés dróthuzalának adományozásáért, valamint a temetőkerítés megépítésében nyújtandó segítségéért lehetünk hálásak. Gróf Istvánnak köszönjük a hivatal kifestését. Csordás Istvánné főgondnok asszonynak a szeretetvendégség és templomtakarítás megszervezését, a Magyarok Szövetsége lábatlani csoportjának, a „Szövetség Magunkért” csoportnak a szeretetvendégség megszervezésében nyújtott szerteágazó segítségét. Vödrös Gizellának köszönjük az úrasztali és szószék terítők csodálatos horgolt mintázatának elkészítését. Köszönjük az asszonytestvéreknek a sütemények sütését, a vendéglátó családoknak pedig erdélyi vendégeink elszállásolását. A vendégek fogadásában, elszállásolásában a következő családok segítettek: Horváth Zsigmond, Fehérné Lohner Ilona, Csapó Gézáné, Kelemenné Vajda Anna, Gere Imre, Csordás István, Csordás János, Dorkó Menyhért, Gerencsér József, Vödrös István, Szász Károly, Darányi Sándor.

E szép összefogásért egyedül Istené a dicsőség!

Darányiné Csonka Valéria

református lelkész                         

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róma 8:28)

Meghívó

A Lábatlani Református Egyházközség szeretettel meghívja Önt
és kedves családját a Kálvin emlékévek keretében szervezett ünnepi rendezvényére, melyet 2010. augusztus 22-én vasárnap tartunk.

A REFORMÁTUS GYÜLEKEZET TAGJAI ZEMPLÉNBEN JÁRTAK

2010. június 19-én, szombaton hajnali 5 órakor, a Lábatlani Református Egyházközség szervezésében két napos zempléni kirándulásra indultunk.

Utunk első állomásaként megtekintettük a páratlan értékű, a világon egyedülálló, 5 hajósnak épült feldebrői templomot. Feldebrő Egertől 20 km-re elhelyezkedő, barátságos, tiszta levegőjű kis község. A plébániatemplom alatt az ország egyik legrégibb altemploma található a XI. századból, korabeli falfestményekkel: Krisztus a négy evangélistával, Káin és Ábel története, Szent Pál és más szentek képeivel. A csodálatos akusztikájú templomot a helybeli római katolikus egyház világi elnöke, Kiss József mutatta be csoportunknak. Fantasztikus lelkesedéssel, magyarságtudattal, történelmünk iránti elkötelezettséggel, óriási tárgyi tudással rendelkezve mesélt a templom bizánci orientációjú történetéről. Történelmi ismertetőjében különösképpen is kitért az Árpád-házi királyokra, mivel Aba Sámuelt, országunk 3. királyát eredetileg az általa alapított feldebrői monostorban temették el és csak később vitték el holttestét Abasárra. Érdeklődéssel szemléltük a különösen is magas termetről árulkodó királyi sírhelyet.

A templom megtekintése után megkóstolhattuk a helyben sütött kemencés lángost, mely ízében és formájában kissé eltér a miénktől, de nagyon zamatosnak és laktatónak találtuk.

Utunkat tovább folytattuk, és közeledve Alsózsolca felé, szomorú látvány fogadott bennünket. Az út két oldalán homokzsákok tömkelege kilométeres hosszúságban, összedőlt házak sokasága, elázott, tönkrement bútorok, elkeseredett, meggyötört, fáradt emberek. Bár a víz már visszahúzódott, de amit itt hagyott, az maga a pusztítás és gyötrelem.

Alsózsolcán felkerestük a református gyülekezetet, és annak vezetőjét, Tar Sándor Nagytiszteletű Urat, hogy átadjuk a magunkkal vitt természetbeni adományokat: fertőtlenítőszereket, mészfestéket, tartós élelmiszert, ruhacsomagokat, takarókat.

Kora délután a Miskolctól 70 km-re, északkeletre fekvő csodálatos kis városba, Sárospatakra indultunk tovább, ahol a Rákóczi-várban tettünk látogatást. A várat Perényi Péter építtette 1534-1537 között, fénykorát az 1600-as években, a Rákóczi-család idejében élte. A város nekünk, reformátusoknak azért is fontos, mert 1531-ben református kollégiumot alapítottak itt, mely az akkori Magyarország legjelentősebb intézménye volt. A magyarországi oktatásban kiemelkedő szerepet betöltő iskolát olyan főúri családok támogatták, mint a Perényiek, Dobók, Rákócziak, Lorántffyak.

 Először az itt található kiállítást tekintettük meg, mely nem csak II. Rákóczi Ferencről, és az általa vezetett szabadságharcról szól, hanem a magyar történelemben jelentős szerepet vállalt Rákóczi-családról is áttekintést ad.

A várnak számos tulajdonosa közül a legismertebb I. Rákóczi György, aki felesége Lórántffy Zsuzsanna révén jutott a pataki birtokhoz. I. Rákóczi György számos fejlesztés kezdeményezője volt Sárospatakon. Mivel Erdély fejedelme is volt, így az ő uralkodása alatt Sárospatak összekötő szerepet töltött be Erdély és a királyi Magyarország között. Buzgó református volt, aki feleségével, Lorántffy Zsuzsannával együtt sokat tett a református egyház és oktatás felvirágoztatásáért. A Vörös-toronyban idegenvezető kalauzolásával tekintettük meg az épület minden szintjét, a pincétől kezdve egészen a torony tetejéig, ahol csodálatos panoráma tárult elénk.

27 fős kis csoportunkban sok gyermek, illetve fiatal is volt, ezért nekik való kedveskedésképpen ellátogattunk a Sátoraljaújhely határában található, nemrégiben megnyílt „Zemplén Kalandpark”-ba. Az autóbuszból megcsodálhattuk ezt a hangulatos, sokak által a Tokaj hegyaljai borvidék „kereskedő házá”-nak nevezett kisvárost. A Kalandparkban kipróbáltuk az 1332 m hosszú libegőt, majd a kilátóból gyönyörködtünk a zempléni hegyek lenyűgöző látványában. A gyermekek számára a legélvezetesebb a bobpálya volt, amit a mieink alaposan ki is használtak, és talán mondani sem kell, hogy kitűnően érezték magukat.

Kora estefelé érkeztünk Pányokra, majd Abaújvárra. A zempléni hegység északnyugati lábánál elhelyezkedő kis községekben festői látvány tárult elénk. A sűrű erdővel borított hegyoldalak félkörívben, sok-sok fa között fogják közre Pányokot, ezt a csendes, rendkívül egészséges levegőjű piciny települést. Vacsora után Tóth István lelkipásztor Abaújváron megmutatta a falu lakosságát rettegésben tartó földcsuszamlást, mely a heves esőzések miatt alakult ki. A geológusok által „suvadás”-nak nevezett jelenség nagyon súlyos károkat okozott a falu számos épületében, és félő, hogy a középkori freskókkal ékeskedő református templomot, óvodát és más fontos középületet sem kímél. A szlovák-magyar határ szélén meghúzódó Abaújvár község a nevét Aba Sámuel királyunkról kapta, ő építtette a földvárat is, (melyet a suvadás szintén fenyeget), és itt voltak nagy birtokai a XI. század elején. A rendkívül értékes, éppen feltárás alatt álló, többek között Szent Bertalan legendáját megörökítő freskókkal díszített abaújvári református templomot csak félhomályban tudtuk megcsodálni. Az elemlámpák fényében, a lelkész elmesélése alapján elképzeltük, hogy a freskók eredetileg az egész falfelületre kiterjedtek, ennélfogva az abaújváriak páratlan történelmi és művészettörténeti érték birtokosai.

 A suvadás okozta szívszorító látvány ellenére gyönyörködtünk a felvidéki nagyváros, Kassa esti fényeiben, mely Abaújvárról tisztán kivehető.

Fáradtan, és a szívünkben sajnálattal hajtottuk le fejünket a „Szikra” nevű református ifjúsági szállás egyszerű vaságyain.

Vasárnap reggel szép időre ébredtünk, s jól esett a Sztabina Dávid által készített tea, és a kakaós csiga.

10 órakor a Pányok-Abaújvár-Zsujtai Református Egyházközség által szervezett szeretet napon és Istentiszteleten vettünk részt. Az Istentiszteleten Darányiné Csonka Valéria lábatlani lelkész hirdette az Igét, majd Alapítványunk Elnökével, Csathó Istvánnal közösen átadta a lábatlaniak pányoki templomba szánt ajándékát, egy márvány úrasztali vázát. Az abaújvári földcsuszamlás okozta károk helyreállítására a pénzadományunkat szintén a templomban adtuk át az Abaújvár Jövőjéért Egyesület elnökének. Markó Sándorné presbiterünk részletesen beszámolt a lábatlani gyülekezet életéről. A Kelemen-testvérek szép szavalata után igazi felüdülés volt hallgatni a fiatal Czikó Györgyinek a református énekeskönyvből válogatott, saját maga által citerazenével kísért előadását.

Istentisztelet után átsétáltunk az ebédlőbe, ahol fantasztikusan finom töltött káposztával vendégeltek meg minket a helybeli református közösség asszonyai. Ebéd előtt még egy bábelőadás részesei is lehettünk. Egy miskolci, fogyatékosokkal foglalkozó református otthon lakói szívhez szóló bábelőadás keretében mondták el azt, hogy az Isten szemében mindannyian egyenlőek vagyunk, bár eltérő tulajdonságokkal rendelkezünk.

Mivel előttünk még hosszú út állt, ebéd után el kellett búcsúznunk zempléni református testvéreinktől.

Útban hazafele, a Biblia-nyomtatásáról híres Vizsolyban a református templom előtt már várt bennünket a gyülekezet lelkipásztora, Sipos-Vizaknai Gergely. Kedvesen beinvitált bennünket az ugyancsak nagyon értékes és csodálatos freskókkal ékesített középkori templomba, ahol humorosan, lehengerlően beszélt arról, hogy a Biblia ma is a Teremtő Isten megszólító, élő szava, üzenete. Igaz, hogy a Károli Gáspár gönci református esperes és társai által lefordított és 1590-ben Vizsolyban kinyomtatott teljes magyar Szentírásnak idén májusban ünnepeltük 420. évfordulóját, az Ige most is aktuális, sőt, életbevágóan fontos mondanivalót hordoz. Isten Igéje nélkül nem tudnánk feleletet adni életünk nagy kérdéseire: a születés és a halál titkára.

Utunk utolsó állomása Boldogkőváralja, a zempléni-hegység nyugati részén, a Hernád völgyében fekvő kis település volt. Vára a Bodokő nevű sziklán áll, első írásos említése egy 1282-ben kelt oklevélben található. A várat a tatárjárás után emelték Árpád-házi IV. Béla király ösztönzésére. Nagyon nagy élményt jelentett számunkra az ódon falai között létrehozott kiállítások megtekintése.

Mindezek után késő éjszaka, élményekkel tele érkeztünk haza. Bár fáradtan, de jól eső érzéssel hajthattuk le fejünket, hiszen éreztük, hogy a mi segítségünk csak egy csepp a tengerben, de megtettük azt, ami erőnkből és tehetségünkből kitelt.

A Lábatlani Református Egyházközség nevében tisztelettel köszönjük meg mindazoknak, akik adományaikkal segítettek bajba jutott, rászoruló embertársainkon. A következő testvéreinknek tartozunk köszönettel: „Add magad” lábatlani csoportja, Könyves István és családja, Ollé Ferenc, Szabó Ildikó, Varga Gyuláné, Váli Sándorné, Csapó Géza, Lőrinczy Ilona, Litvai Jánosné, Szikora Ferencné, Csathó István, Kocsis István, Csordás István, Nádasi Lászlóné, özv. Somogyi Imréné, Petőcz Ferenc, Gere Imre, Kocsis Zsigmond, Medveczki Miklósné, Skripek Mihályné, Darányi Sándor, Temes Mihályné, özv. Németh Gyuláné.

Minden jó szándékú és együtt érző testvérünk adományát kalkuttai Teréz anya szavaival szeretnénk megköszönni: „Nem az a fontos, mi mindent teszünk, hanem az, hogy tetteinkben mennyi a szeretet.”

A cikket írták:

Gere Imréné Rapavi Zsuzsanna és

Darányiné Csonka Valéria