KÁLVIN JÁNOS UTCA AVATÁSA LÁBATLANON, 2010. AUGUSZTUS 22-ÉN
Kálvin emlékéveket élünk 2009-től 2014-ig, mivel tavaly
ünnepeltük nagy reformátorunk születésének 500. évfordulóját, 2014-ben pedig
halálának 450. évfordulójára emlékezünk.
Mi, lábatlani reformátusok szerettük volna, ha ezek az évek
településünkön sem múlnak el nyomtalanul. Így jött az ötlet: e jelentős
évforduló kapcsán nevezzünk el egy utcát Kálvin Jánosról.
Tudomást szereztünk arról, hogy az egykori Fürst Sándor utca
lakóiban lenne hajlandóság utcájuk nevének megváltoztatására. Aláírásokat
gyűjtöttünk, hogy kikérjük az ottlakók véleményét: elfogadnák-e utcájuk nevéül
a Kálvin János nevet? Az utca- beliek túlnyomó többsége odaállt a kezdeményezés
mellé. Ezt követően Egyházközségünk és a lakók közös kérelmét a Lábatlani
Képviselőtestület április 27-i ülésén elfogadta.
Miért is fontos, hogy Kálvin Jánosra emlékezzünk? Kálvin
János tanítása és genfi tevékenysége hatással volt az egész genfi közösségre.
Az általa hirdetett kegyes, Isten-félő életvitel, munkaerkölcs által a
nyugat-európai, majd észak-amerikai társadalom és gazdaság kialakulásához is
hozzájárult. Kálvin tanítása azonban nem csak a múltban volt érvényes, hiszen a
kálvinizmus legfőbb jellemzője: Isten szuverenitásának, akaratának érvényre
juttatása. Ez kell, hogy felébressze bennünk a felelősséget gyülekezeti, és
világi közösségünk iránti tettrekészségre.
Ennek jegyében szerveztük meg Lábatlanon augusztus 22-én,
vasárnap a Kálvin-emléknapot. Délután 3 órakor a Millisits Máté művészettörténész
által összeállított „Kálvin János emlékezete” című kiállítást tekinthették meg
az érdeklődők a Gerenday Közösségi Házban. Megköszönöm Millisits Máté
lelkiismeretes, odaadó munkáját, mellyel elrendezte a kiállítás anyagát,
valamint Szabó Ildikónak és Németh-Varga Anettnek a segítségét. A kiállítást
Bellai Zoltán püspöki főtanácsos úr e szavakkal nyitotta meg: „Mi igazi
keménynyakú kálvinistáknak gondoljuk magunkat, de mégsem ismerjük igazán
Kálvint. Kifejezetten örülök annak, hogy sokat beszélünk ma Kálvinról, mert
össze tudjuk hasonlítani Kálvin és a mi gondolkodásunkat”. A kiállítás nem
csupán Kálvin életét mutatja be, hisz aki végignézi a tablókat, általános képet
kaphat a reformációról.
Az ünnepség délután 4 órakor, a református templomban tartott
ünnepi istentisztelettel folytatódott. Steinbach József, a Dunántúli Református
Egyházkerület püspöke, Igehirdetésében szólt arról, hogy egyre nagyobb igény
van a lelki gondozásra. Ez utalhat arra, hogy nem a legjobb a lelkiállapotunk.
Isten lelki gondozása jelenik meg abban is, hogy elküldte értünk egyszülött
Fiát. „Kell annál hatékonyabb lelki gondozás, mint hogy Isten kijelentette
önmagát?”- tette fel a kérdést püspök úr.
Az Igehirdetés és a köszöntések elhangzása után Köntös
Lászlódunántúli főjegyző (püspök helyettes) a Kálvin Emlékévek
értelméről tartott előadást. Kiemelte, hogy a Kálvin Emlékévek tematizálják a
mai magyar közéletet, hiszen a hozzá kapcsolódó események túllépnek a templomok
falain. "Az emlékévek jelenlétet biztosítanak a reformátusoknak, ez pedig
kikényszeríti belőlünk, hogy újra megfogalmazzuk, kik vagyunk...A magyar
kálvinizmus ma is identitás meghatározó tényező."
A helyi gyülekezet énekkara Török Gézáné vezetésével szolgált.
Köszönjük Magdikának azt, hogy hosszú betegsége után vállalta a kórus felkészítését
az ünnepélyre, a kórustagoknak pedig köszönjük a lelkes szereplést.
A gyülekezet hittanosai Kálvin János életét mutatták be
születésétől haláláig úgy, hogy az egyes évszám elhangzása után egy-egy gyermek
mondta el a Kálvinnal kapcsolatos legfontosabb eseményeket. Somogyi Katalin a
47. genfi zsoltárt énekelte, majd Gerencsér Dániel Illyés Gyula: „A reformáció
genfi emlékműve előtt” című versét szavalta el. Daróczi Gabriella kántorunk éneke
után Máté László esperes úr zárszavával és áldásmondásával fejeződött be ünnepségünk
templomi része.
Az istentiszteletet követően az ünneplő gyülekezet átvonult
a felavatandó Kálvin János utcához. Itt a testvérgyülekezeteket képviselő Bíró
László székesi (Maros megye) és Gál Sándor érszakácsi (Szatmár megye)
köszöntése után a felvidéki testvértelepülés, Karva község Hagyományőrző
Szervezetének kórusa színesítette ünnepélyünket. Ezt követően Máté László, a
Tatai Egyházmegye Esperese, és Popovics György, a Komárom-Esztergom megyei
Közgyűlés elnöke átvágták az utca elejét jelképező nemzeti színű szalagot, és
leleplezték a Kálvin Jánost ábrázoló, sziklatömbre rögzített rézveretet. A
relief (dombormű) a Felvidéken élő Nagy Mátyás alkotása, aki már sok mindent
készített Egyházközségünk számára. Az ünnepi alkalomra a nyergesújfalui
imaházunkba egy csodálatos szószéket is faragott. Nem is tudjuk igazából
megköszönni az ő fáradozását.
A Kálvin János utcában lakik egy tehetséges népzenész,
Kisgyőri Krisztián, akiről az aláírásgyűjtés során tudtuk meg, hogy egy 4 tagú
népi zenekarban játszik. A zenekar nagy örömünkre felajánlotta, hogy szívesen
adnának elő ideillő zsoltárfeldolgozást. Köszönjük nekik az igyekezetet, hiszen
népi zenekar feldolgozásában most hallhattunk először zsoltárfeldolgozást (150.
genfi zsoltárt). Mindannyiunk számára nagy élmény volt hallgatni őket.
Teller Péter, Muraközy Gyula: Kálvin című versét szavalta
el, neki is köszönjük a szép versmondást, valamint a sziklatömbnek a bányából a
Kálvin János utcába való szállítását. Christofer Nielsen gyárigazgató úrnak pedig
köszönjük a cementgyár bányájából származó kőtömböt.
„Kálvin János a legszélesebb sugárutat is megérdemelné.
Lábatlanon nincsen sugárút, így az egyik legkisebb utcánkat neveztük el róla”-
fogalmazott Török István polgármester úr, akinek szintén köszönjük az ügy mellé
állását.
Mindannyian csodálkozással hallgattuk a süttői Szépkorúak
Otthonának igazgatónője, Haraszti Ildikó imádságát és megható énekét. Kodály
Zoltán 114. zsoltárfeldolgozását adta elő, mely Isten végtelen hatalmáról szól.
Megtiszteltetésnek éreztük, hogy ünnepségünkön részt vett
Dr. Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, aki beszédében a reform
értelmezéséről szólt. Ellentétben a mai közvélekedéssel- a reformok nem ránk erőszakolt rossz
dolgok, hanem az érdekünkben történő változások. Újat, jobbat kell hozniuk,
ahogyan Kálvin János idejében is történt, hiszen Kálvin tevékenysége
hozzájárult a katolikus egyház megújulásához is.
Az ünnepi beszédek elhangzása után Máté László esperes úr
díszokleveleket és kerámia emlékplaketteket adott át az utca lakóinak.
A Hírmondó hasábjain keresztül is szeretnék köszönetet
mondani mindazoknak, akik ünnepségünk megszervezéséhez és ehhez kapcsolódóan
környezetünk szépítéséhez bármilyen formában hozzájárultak. A Tatai Református
Egyházmegye átvállalta a 10 db. forgalmi engedély átírásának anyagi költségeit,
így a lakóknak az utcanévváltozás semmiféle anyagi teherrel nem járt. A
Komárom-Esztergom megyei közgyűlés 80.000.-Ft-tal támogatta rendezvényünket. Az
esztergomi körzeti földhivatal igazgatójának, Dr. Varga Márknak köszönjük a
földhivatali teendőkben nyújtott segítségét.
A Kálvin János utca lakóinak köszönjük, hogy vállalták az
utca átnevezésével járó kellemetlenségeket. Név szerint szeretném kiemelni
Németh Istvánt, aki különösen sokat segített a különböző szervezési munkákban,
a sziklatömb elhelyezésében, környezetének kialakításában. Neumann-né Buzás
Erika az aláírásgyűjtésben támogatott, és a Képviselőtestület felé a lakók
nevében a kérelmet megfogalmazta.
Köszönet illeti Csathó Istvánt, a Lábatlani Ref. Egyház
Alapítványának elnökét, aki azonnal a kezdeményezés mellé állt és mindenben
segített, amiben tudott. Szász Károlynak és családjának köszönjük a sok irányú
segítséget: új garázsajtónk, és gyülekezeti termünk új ajtajának elkészítését.
Tisch Mártonnak az új garázsajtó vasalatainak elkészítését. Csordás István
főgondnok úrnak köszönjük a garázs ereszcsatornájának szerelését, és a
rendezvény szervezésében nyújtott segítségét. A Csapláros családnak köszönettel
tartozunk a garázs kőműves munkálataiért, Csapó Géza presbiter testvérünknek
pedig a ravatalozó új ajtajának elkészítéséért, melyet Ölveczky Károly
testvérünk anyagilag támogatott. Varga Imre presbiter testvérünknek a puspáng
bokrok nyírását köszönjük. Orsós Iván eterniti vállalkozónak a temetőkerítés
dróthuzalának adományozásáért, valamint a temetőkerítés megépítésében nyújtandó
segítségéért lehetünk hálásak. Gróf Istvánnak köszönjük a hivatal kifestését.
Csordás Istvánné főgondnok asszonynak a szeretetvendégség és templomtakarítás megszervezését,
a Magyarok Szövetsége lábatlani csoportjának, a „Szövetség Magunkért”
csoportnak a szeretetvendégség megszervezésében nyújtott szerteágazó
segítségét. Vödrös Gizellának köszönjük az úrasztali és szószék terítők
csodálatos horgolt mintázatának elkészítését. Köszönjük az asszonytestvéreknek
a sütemények sütését, a vendéglátó családoknak pedig erdélyi vendégeink
elszállásolását. A vendégek fogadásában, elszállásolásában a következő családok
segítettek: Horváth Zsigmond, Fehérné Lohner Ilona, Csapó Gézáné, Kelemenné
Vajda Anna, Gere Imre, Csordás István, Csordás János, Dorkó Menyhért, Gerencsér
József, Vödrös István, Szász Károly, Darányi Sándor.
E szép összefogásért egyedül Istené a dicsőség!
Darányiné Csonka Valéria
református lelkész
Kálvin János utca avatása Lábatlanon 2010. augusztus 22.
2010. augusztus 24.
A Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés tudósítását az eseményről az alábbi linkre kattintva olvashatják a kedves érdeklődők:
„Azt pedig
tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál,
azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.”
(Róma 8:28)
Meghívó
A
Lábatlani Református Egyházközség
szeretettel meghívja Önt
és kedves családját
a Kálvin emlékévek keretében
szervezett ünnepi rendezvényére, melyet 2010.
augusztus 22-én vasárnap tartunk.
2010. június 19-én, szombaton
hajnali 5 órakor, a Lábatlani Református Egyházközség szervezésében két napos
zempléni kirándulásra indultunk.
Utunk első állomásaként
megtekintettük a páratlan értékű, a világon egyedülálló, 5 hajósnak épült
feldebrői templomot. Feldebrő Egertől 20 km-re elhelyezkedő, barátságos, tiszta
levegőjű kis község. A plébániatemplom alatt az ország egyik legrégibb
altemploma található a XI. századból, korabeli falfestményekkel: Krisztus a
négy evangélistával, Káin és Ábel története, Szent Pál és más szentek képeivel.
A csodálatos akusztikájú templomot a helybeli római katolikus egyház világi
elnöke, Kiss József mutatta be csoportunknak. Fantasztikus lelkesedéssel, magyarságtudattal,
történelmünk iránti elkötelezettséggel, óriási tárgyi tudással rendelkezve
mesélt a templom bizánci orientációjú történetéről. Történelmi ismertetőjében
különösképpen is kitért az Árpád-házi királyokra, mivel Aba Sámuelt, országunk
3. királyát eredetileg az általa alapított feldebrői monostorban temették el és
csak később vitték el holttestét Abasárra. Érdeklődéssel szemléltük a különösen
is magas termetről árulkodó királyi sírhelyet.
A templom megtekintése után
megkóstolhattuk a helyben sütött kemencés lángost, mely ízében és formájában kissé
eltér a miénktől, de nagyon zamatosnak és laktatónak találtuk.
Utunkat tovább folytattuk, és
közeledve Alsózsolca felé, szomorú látvány fogadott bennünket. Az út két
oldalán homokzsákok tömkelege kilométeres hosszúságban, összedőlt házak
sokasága, elázott, tönkrement bútorok, elkeseredett, meggyötört, fáradt
emberek. Bár a víz már visszahúzódott, de amit itt hagyott, az maga a pusztítás
és gyötrelem.
Alsózsolcán felkerestük a
református gyülekezetet, és annak vezetőjét, Tar Sándor Nagytiszteletű Urat, hogy
átadjuk a magunkkal vitt természetbeni adományokat: fertőtlenítőszereket,
mészfestéket, tartós élelmiszert, ruhacsomagokat, takarókat.
Kora délután a Miskolctól 70
km-re, északkeletre fekvő csodálatos kis városba, Sárospatakra indultunk
tovább, ahol a Rákóczi-várban tettünk látogatást. A várat Perényi Péter
építtette 1534-1537 között, fénykorát az 1600-as években, a Rákóczi-család
idejében élte. A város nekünk, reformátusoknak azért is fontos, mert 1531-ben
református kollégiumot alapítottak itt, mely az akkori Magyarország
legjelentősebb intézménye volt. A magyarországi oktatásban kiemelkedő szerepet
betöltő iskolát olyan főúri családok támogatták, mint a Perényiek, Dobók,
Rákócziak, Lorántffyak.
Először az itt található kiállítást
tekintettük meg, mely nem csak II. Rákóczi Ferencről, és az általa vezetett
szabadságharcról szól, hanem a magyar történelemben jelentős szerepet vállalt
Rákóczi-családról is áttekintést ad.
A várnak számos tulajdonosa közül
a legismertebb I. Rákóczi György, aki felesége Lórántffy Zsuzsanna révén jutott
a pataki birtokhoz. I. Rákóczi György számos fejlesztés kezdeményezője volt Sárospatakon.
Mivel Erdély fejedelme is volt, így az ő uralkodása alatt Sárospatak összekötő
szerepet töltött be Erdély és a királyi Magyarország között. Buzgó református volt,
aki feleségével, Lorántffy Zsuzsannával együtt sokat tett a református egyház
és oktatás felvirágoztatásáért. A Vörös-toronyban idegenvezető kalauzolásával
tekintettük meg az épület minden szintjét, a pincétől kezdve egészen a torony
tetejéig, ahol csodálatos panoráma tárult elénk.
27 fős kis csoportunkban sok
gyermek, illetve fiatal is volt, ezért nekik való kedveskedésképpen
ellátogattunk a Sátoraljaújhely határában található, nemrégiben megnyílt
„Zemplén Kalandpark”-ba. Az autóbuszból megcsodálhattuk ezt a hangulatos, sokak
által a Tokaj hegyaljai borvidék „kereskedő házá”-nak nevezett kisvárost. A
Kalandparkban kipróbáltuk az 1332
m hosszú libegőt, majd a kilátóból gyönyörködtünk a
zempléni hegyek lenyűgöző látványában. A gyermekek számára a legélvezetesebb a
bobpálya volt, amit a mieink alaposan ki is használtak, és talán mondani sem
kell, hogy kitűnően érezték magukat.
Kora estefelé érkeztünk Pányokra,
majd Abaújvárra. A zempléni hegység északnyugati lábánál elhelyezkedő kis
községekben festői látvány tárult elénk. A sűrű erdővel borított hegyoldalak
félkörívben, sok-sok fa között fogják közre Pányokot, ezt a csendes, rendkívül
egészséges levegőjű piciny települést. Vacsora után Tóth István lelkipásztor
Abaújváron megmutatta a falu lakosságát rettegésben tartó földcsuszamlást, mely
a heves esőzések miatt alakult ki. A geológusok által „suvadás”-nak nevezett
jelenség nagyon súlyos károkat okozott a falu számos épületében, és félő, hogy
a középkori freskókkal ékeskedő református templomot, óvodát és más fontos
középületet sem kímél. A szlovák-magyar határ szélén meghúzódó Abaújvár község
a nevét Aba Sámuel királyunkról kapta, ő építtette a földvárat is, (melyet a
suvadás szintén fenyeget), és itt voltak nagy birtokai a XI. század elején. A
rendkívül értékes, éppen feltárás alatt álló, többek között Szent Bertalan
legendáját megörökítő freskókkal díszített abaújvári református templomot csak
félhomályban tudtuk megcsodálni. Az elemlámpák fényében, a lelkész elmesélése
alapján elképzeltük, hogy a freskók eredetileg az egész falfelületre
kiterjedtek, ennélfogva az abaújváriak páratlan történelmi és művészettörténeti
érték birtokosai.
A suvadás okozta szívszorító látvány ellenére
gyönyörködtünk a felvidéki nagyváros, Kassa esti fényeiben, mely Abaújvárról tisztán
kivehető.
Fáradtan, és a szívünkben
sajnálattal hajtottuk le fejünket a „Szikra” nevű református ifjúsági szállás
egyszerű vaságyain.
Vasárnap reggel szép időre
ébredtünk, s jól esett a Sztabina Dávid által készített tea, és a kakaós csiga.
10 órakor a
Pányok-Abaújvár-Zsujtai Református Egyházközség által szervezett szeretet napon
és Istentiszteleten vettünk részt. Az Istentiszteleten Darányiné Csonka Valéria
lábatlani lelkész hirdette az Igét, majd Alapítványunk Elnökével, Csathó
Istvánnal közösen átadta a lábatlaniak pányoki templomba szánt ajándékát, egy
márvány úrasztali vázát. Az abaújvári földcsuszamlás okozta károk
helyreállítására a pénzadományunkat szintén a templomban adtuk át az Abaújvár
Jövőjéért Egyesület elnökének. Markó Sándorné presbiterünk részletesen
beszámolt a lábatlani gyülekezet életéről. A Kelemen-testvérek szép szavalata
után igazi felüdülés volt hallgatni a fiatal Czikó Györgyinek a református
énekeskönyvből válogatott, saját maga által citerazenével kísért előadását.
Istentisztelet után átsétáltunk
az ebédlőbe, ahol fantasztikusan finom töltött káposztával vendégeltek meg
minket a helybeli református közösség asszonyai. Ebéd előtt még egy bábelőadás
részesei is lehettünk. Egy miskolci, fogyatékosokkal foglalkozó református otthon
lakói szívhez szóló bábelőadás keretében mondták el azt, hogy az Isten szemében
mindannyian egyenlőek vagyunk, bár eltérő tulajdonságokkal rendelkezünk.
Mivel előttünk még hosszú út
állt, ebéd után el kellett búcsúznunk zempléni református testvéreinktől.
Útban hazafele, a
Biblia-nyomtatásáról híres Vizsolyban a református templom előtt már várt
bennünket a gyülekezet lelkipásztora, Sipos-Vizaknai Gergely. Kedvesen
beinvitált bennünket az ugyancsak nagyon értékes és csodálatos freskókkal
ékesített középkori templomba, ahol humorosan, lehengerlően beszélt arról, hogy
a Biblia ma is a Teremtő Isten megszólító, élő szava, üzenete. Igaz, hogy a
Károli Gáspár gönci református esperes és társai által lefordított és 1590-ben
Vizsolyban kinyomtatott teljes magyar Szentírásnak idén májusban ünnepeltük
420. évfordulóját, az Ige most is aktuális, sőt, életbevágóan fontos
mondanivalót hordoz. Isten Igéje nélkül nem tudnánk feleletet adni életünk nagy
kérdéseire: a születés és a halál titkára.
Utunk utolsó állomása
Boldogkőváralja, a zempléni-hegység nyugati részén, a Hernád völgyében fekvő
kis település volt. Vára a Bodokő nevű sziklán áll, első írásos említése egy
1282-ben kelt oklevélben található. A várat a tatárjárás után emelték
Árpád-házi IV. Béla király ösztönzésére. Nagyon nagy élményt jelentett
számunkra az ódon falai között létrehozott kiállítások megtekintése.
Mindezek után késő éjszaka,
élményekkel tele érkeztünk haza. Bár fáradtan, de jól eső érzéssel hajthattuk
le fejünket, hiszen éreztük, hogy a mi segítségünk csak egy csepp a tengerben,
de megtettük azt, ami erőnkből és tehetségünkből kitelt.
A Lábatlani Református
Egyházközség nevében tisztelettel köszönjük meg mindazoknak, akik adományaikkal
segítettek bajba jutott, rászoruló embertársainkon. A következő testvéreinknek
tartozunk köszönettel: „Add magad” lábatlani csoportja, Könyves István és
családja, Ollé Ferenc, Szabó Ildikó, Varga Gyuláné, Váli Sándorné, Csapó Géza,
Lőrinczy Ilona, Litvai Jánosné, Szikora Ferencné, Csathó István, Kocsis István,
Csordás István, Nádasi Lászlóné, özv. Somogyi Imréné, Petőcz Ferenc, Gere Imre,
Kocsis Zsigmond, Medveczki Miklósné, Skripek Mihályné, Darányi Sándor, Temes
Mihályné, özv. Németh Gyuláné.
Minden jó szándékú és együtt érző
testvérünk adományát kalkuttai Teréz anya szavaival szeretnénk megköszönni:
„Nem az a fontos, mi mindent teszünk, hanem az, hogy tetteinkben mennyi a
szeretet.”